A CSEMŐI JOBBIK a JOBBIK Csemőért

A JOBBIK MEGOLDÁS ! Csemő jobbá élhetőbbé tétele !

 

             Megjelent a FUTÓHOMOK idei első száma

 

"Négy szócskát üzenek, vésd jól kebeledbe, s fiadnak
Hagyd örökűl ha kihúnysz: A haza minden előtt." 

Kölcsey Ferenc

 

 

 

A 2014. évi országgyűlési választáson, választókerületünkben  Volner János a Jobbik képviselőjelöltje.

 volner_janos.jpg

Volner János 2014.03.7.-én, 18-órakor, lakossági fórumot tart Csemőben.

Minden érdeklődőt szeretettel várunk.

 

Jobbik, Csemő

 

2014 a választások éve lesz!

 

Ebben az esztendőben legalább három esetben járulunk az urnák elé.

Először az országgyűlési választásokra kerül sor a tavasz folyamán. A választás kiírása, az alaptörvény felhatalmazása alapján a köztársasági elnök jogköre. A választás időpontjáról csupán annyit írnak elő a jogszabályok, hogy április vagy május hónapok valamely Vasárnapjára tűzhetők ki. A választás egyfordulós, 199 képviselő juthat be, mandátumukat 4 évre kapják. A szavazatokból 106-ot egyéni mandátumra, 93-at pártlistára osztanak szét.

A következő választás az Európai parlamenti képviselők választása lesz május 25.-én. Célszerű lenne ezzel egy időben tartani az országgyűlési választásokat is, de feltehetően ez politikai érdekeket sértene, ezért nem valószínű.

A választás egyfordulós listás szavazás, csak pártok indulhatnak rajta, és 5 évre választjuk a képviselőket.

A harmadik választás az októberi önkormányzati választás lesz. Szintén egyfordulós választás során szavazhatunk az önkormányzati képviselőkre és polgármesterekre. Az Ő hivataluk szintén 5 évre fog szólni. 

 

Mátrai Zoltán      matrai_z._2..jpg

 

Boldog új esztendőt!

 boldog_ujevet.jpg

 

 

 

Sűrű volt a 2013. esztendő.

 

 arviznel.jpg

A tavaszi árvíz során Dunabogdányban és Szentendrén pakoltuk a homokzsákokat.

 

 emi_tabor.jpg

Részt vettünk Erdélyben az EMI táborban.

 

 szekely_menet.jpg

 Kézdivásárhelyen a székelyek nagy menetelésén.

 csaladi_bogracsolas.png

 Tartottunk családi napot a vadászháznál.

 

 takarodj_gyurcsany.jpg

 Tiltakoztunk Cegléden gyurcsány ellen.

 

 

 standolas_forraltborral.jpg

Standoltunk, forraltbort osztottunk a főtéren.

 

Megjelentünk nemzetei ünnepeinken, és megemlékezéseken, osztottunk ruhát és élelmiszer csomagot a rászorulóknak, télapócsomagot a gyermekeknek, egyszóval jelen voltunk gúnyhatáron innen és túl.

Volt részünk sikerekben és kudarcokban egyaránt, de maradt még tennivalónk bőven.

Nem sikerült szolidaritásunk jeleként Székely lobogót felvonni Csemőben és a rovásos helyiségnév jelző tábla sem áll még a falu mezsgyéjén.

 

Nincs abban semmi túlzás, hogy Csemőben egyetlen szervezet - legyen az politikai párt, hagyományokat őrző szervezet vagy önkormányzati testület – sem fektetett alapfeladatain túl ennyi energiát a működésébe.

Tettük mindezt azért, mert tetteinket nem az egyéni érdekek, hanem a hitünk vezérli. Hiszünk abban, hogy tetteinkkel a nemzet, az ország érdekeit segítjük. Jobbikosnak lenni nem karrierista „célszerűség”. Nem! Jobbikosnak lenni életforma, egy szent teher. Mi ezt hitből, meggyőződésből tesszük, ez az, ami megkülönbözteti a jobbikosokat minden más párt tagjaitól.

 

Íjász Egyesület alakult Csemőben

                          turl_cimer.png

2013. augusztus 25-én megalakult a Csemői Turul Íjász Egyesület 32 alapító taggal, létszámunk azóta is folyamatosan gyarapszik.

Célunk, hogy a magyar íjászhagyományokat felelevenítsük, ápoljuk, népszerűsítsük, felkaroljuk és támogassuk a fiatal tehetségeket, és biztosítsuk a versenyeken való részvételüket. Szabadidőnk hasznos eltöltése mellett történelmi ismereteinket is gyarapítjuk.

Választott vezetőnk Gáspár János, és más tapasztolt íjászok segítségével megkezdődött az oktatás. A kezdetben korlátozott számban rendelkezésünkre álló felszerelés, egy anonimitást kérő adományozónak köszönhetően ugrásszerűen megnőtt a gyakorlási lehetőséggel együtt.

Nagyvonalú segítségét, ajándékait (íjak, egyéb felszerelések, kiegészítők) ezúton is köszönjük.

 turul_egyesulet.jpg

A rendszeresen megtartott házi versenyek mellett néhány tagunk részt vett első hivatalos versenyén, mely a következő eredménnyel zárult.

-          Gáspár János – pusztai senior férfi kategóriában 8. helyezett.

-          Bori Attila – pusztai felnőtt férfi kategória 29. helyezett.

-          Pintér László – pusztai felnőtt férfi kategóriában 31. helyezett.

-          Bori Márton – pusztai gyermek fiú kategóriában 9. helyezett.

-          Zakar Bence – puszta gyermek fiú kategóriában 11. helyezett.

Gratulálunk a tagoknak a remek eredményekért és a részvételért.

turul_ijaszok.jpg

Íjászkodásra és az egyesülethez való csatlakozásra egyaránt lehetőség van: minden vasárnap délután 14:00-16:00-ig a Csemői Vadászháznál.

 


      B-H Katalin                                                               Csemő,                                                                                            2013 november 27.                                                                                                               

                                              

Bográcsolós-Jobbikos családi nap Csemőben

 bogracsolos.jpg

 Már reggel 8 órától készítettük az ebédet. Sok dolgos kéz tisztította a hozzávalókat,vágta és izzította a fát.

 Koccintással, szarvas pörkölttel és sokféle süteménnyel vártuk tagtársainkat, szimpatizánsainkat és a meghívott alapszervezetek tagjait. Ők szintén hozzájárultak a jókedv növeléséhez az ajándékba hozott jófajta magyar itókákkal és süteményekkel.

 

 
   

bogracsolos_2..jpg


Társaságunkat megtisztelte jelenlétével a Jobbik alelnöke, Volner János országgyűlési képviselő. A szarvaspörkölt elkészültéig, akinek kedve szottyant íjászkodhatott. Sokan éltek is a lehetőséggel, voltak akik el hozták saját felszerelésüket. Este 8 óráig elfogytak a vendégek, és tekintettel a jó hangulatra egyetértettünk abban, hogy „jövőre veletek ugyan itt” megismételjük a családi napot.

Nem csak mostani vendégeinket várjuk vissza (Cegléd, Ceglédbercel, Újszilvás, Abony, Jászkarajenő). Nyitva áll kapunk mindenki előtt, akik mozgalmunkhoz kívánnak csatlakozni, és szimpatizánsainkat is szeretettel várjuk rendezvényeinkre.

Köszönetet mondunk a szarvasért Jakab Attilának és a Vadásztársaság Elnökének, Labát Ferencnek, hogy helyet biztosított számunkra.

 

                                                                                           

 

                                                                                                                       Gáspár János       gaspar_jani_8559.jpg

                                                   Csemő, 2013. nov. 11.                                                   

               MI LESZ VELED VADÁSZHÁZ ?

vadaszhaz_zaszlo.jpg 

Árpádsávos zászló lengedez a vadászház előtt!

Valakinek ez nagyon szúrta a szemét. Hogy többé ne történhessen meg a „gyalázat”, rendkívüli ülésen azonnal döntöttek is az értékesítéséről.

Elgurult a gyógyszer? Tényleg elég lenne ennyi a paranoiához?

Korrekt érveket ugyanis nehéz felsorakoztatni az önkormányzati vagyon ilyen értelmetlen herdálása mellé. És itt többről van szó. A vadászház nem csupán egy vagyon elem a település mérlegében. A vadászház olyan önkormányzati – tehát csemői – tulajdon, amit kézzelfoghatóan a magunkénak érezhetünk. A vadászház számtalan családi, baráti és egyéb összejövetel színhelye volt. Nincs biztosítéka annak, hogy az új tulajdonos továbbra is bárkinek a rendelkezésére bocsátja! Eddig élhettünk és éltünk is ennek a lehetőségével? Mi indokolja az értékesítést?

 

  • Az önkormányzat anyagi helyzete stabil, kötelező és vállalt feladatainak finanszírozására képes.
  • A vadászház értéke alig 1% az éves költségvetésben.
  • Jelentős beruházást (felújítást) nem igényel. Természetesen újra lehetne építeni horribilis költségeken, de teljesen szükségtelen. Nincs rosszabb állapotban, mint a környék közel 1000 tanyás ingatlana, és azokban még évtizedekig fognak élni a családok.
  • Amennyiben igényel ráfordítást, a vadásztársaság gondoskodik az állag megóvásáról úgy, ahogyan eddig is megtette.

Vajon ekkora gond, hogy a Jobbik kitűzte a zászlót? Esetleg ezt még tetézi a Turul íjász egyesület vadászházi működése is? Ha szükséges, mi is beszállunk a fenntartásba. Bízunk benne, hogy az év végén kéthavi prémiummal jutalmazott polgármester is részt vállal a költségekből.

A Jobbik Csemői alapszervezete nem ért egyet a vadászház értékesítésével, ezért az egyetlen demokratikus lehetőséghez, a tiltakozó aláírás gyűjtésének lehetőségéhez folyamodik.

 

Jobbik Csemői alapszervezete

 

 Pánikba estek 

 A magát folyamatosan lejárató balliberális oldal színe-java újra elkezdett a remélt koncon előre osztozkodni. A teljesen hiteltelenné vált, elszámoltatásra váró vezetőik láthatóan pánikba estek az összességében egyre fogyatkozó népszerűségük miatt, ezért már komédiába illő módon cáfolják meg önmagukat sokadjára a tárgyalásaik újranyitásával vagy éppen lezárásával. A Mesterházy–Bajnai–Gyurcsány-trió védjegye a közélet szennyezésének és a hazugságözönnek - írja Mirkóczki Ádám, a Jobbik országgyűlési képviselője és szóvivője sajtóközleményében.

  a_triumviratus.jpg

 

A politikus emlékeztetett: nem is oly rég még Mesterházy és Bajnai is a végsőkig tagadták a Gyurcsánnyal való összeborulást, de ahogy esetükben már annyiszor, most is bebizonyosodott, hogy hazudtak, mert hataloméhségük mindent felülír.

Az MSZP támogatottsága befagyott, a DK a maga néhány százalékával elérte karrierje csúcspontját, az Együtt–PM szimpatizánsainak a száma hónapok óta folyamatosan csökken, és pártszövetségként be sem jutnának már a Parlamentbe, amely miatt Bajnai egy pártba tömörülne a PM-nek nevezett asztaltársasággal.

A leszerepelt miniszterelnökök, miniszterek és államtitkárok, sokszorosan levitézlett kormányok hazug, korrupt és hiteltelen szereplői által alkotott tarkabarka társaság egyetlen közös vonása a hataloméhség, s ebből kifolyólag bármire képesek.

alfahir.hu

 

  vona_gabor.jpg            Vona Gábor:                

 

 Ez az, amiben én két hét alatt rendet teszek

 

Mint iskolás gyermek édesapja, már többször foglalkoztam az iskolai erőszak terjedésével. Szerencsére nekünk nincs ilyen problémánk, nagyon rendezett, jó iskolába jár a fiunk, de tudom, hogy az ország számtalan pontján okoz gondot nem csak a terjedő drog, hanem a terjedő erőszak. Az iskolákban galerik - nem egyszer túlkorosak és cigány származásúak - garázdálkodnak és tarják rettegésben a gyermekeket. Sokszor egyébként az áldozatok is kisebbségiek, ezt csak azért mondom, mielőtt valaki itt megint jön a rasszista lemezzel.

Az elmúlt hét termése. Székesfehérváron addig kegyetlenkedtek egy 17 éves fiúval, addig köpdösték, csicskáztatták - és még ki tudja, mit csináltak -, amíg az ki nem vetette magát az iskola tetejéről az ablakon. (Korábban egy másik fiú a vonat elé vetette magát.) Nyíregyházán pedig egy túlkoros hatodikos fojtogatott műanyag szemeteszsákkal percekig előbb egy 10, majd egy 11 éves kisfiút. Állítólag "hülyéskedett".

Ezek a hírek, de van olyan is, amiről nem írnak, ez pedig az a lelki vagy fizikai terror, nem egy esetben nemi erőszak, amit az áldozat szégyell és ezért nem is vall be, hanem magában szenved tőle, vagy sajnos önmaga ellen fordul. Kelet-Magyarországon hallottam több helyen, hogy egyre inkább dívik a kisebb fiúkkal (!) szembeni nemi erőszak, a kikényszerített orális szex a nagyobb fiúk (!) részéről. Biztosan "hülyéskednek". Ha ez megy a kisfiúkkal, mit tehetnek a lányokkal?! Persze az áldozat hallgat szégyenében, a szülő nem tud róla, az iskola pedig behunyja a szemét.

Na, ezt, ha kormányra jutunk, én két hét alatt felszámolom. De nagyon! Ezt mindenki elhiheti nekem. Akár magyarok, akár cigányok.

 

Székelyföldön sem lehet megállítani a jövőt

Székelyudvarhelyen a Bethlen Gábor utca 2. szám alatt nagy sajtóérdeklődés közepette nyitotta meg hétfőn székelyföldi központi irodáját a Jobbik Magyarországért Mozgalom.

„A Jobbik Magyarországért Mozgalom saját magán kezdte meg Trianon revízióját, amikor lehetőséget biztosított arra, hogy az elszakított területeken élő magyarok is csatlakozhassanak a párthoz, illetve lehetővé tettük számukra azt is, hogy szavazati joggal vehessenek részt a Jobbik legfőbb döntéshozó testületeiben, így külhoni csoportjaink tagokat delegálhatnak a párt országos választmányába, kongresszusába. Ezt nagyon fontos áttörésnek tartom, hisz Magyarországon ilyet egyetlen párt sem csinált még. Külhoni tagjaink teljes jogú tagjai a pártnak, velük együttműködésben alakítjuk ki programunkat, segíthetik, formálhatják a Jobbik nemzetpolitikáját” – fogalmazott Szávay István ország

 

                       Hová tünt 10 millió ember ?                                             

                                                                                                              Nem múlik el nap, hogy illetékesek ne figyelmeztetnének súlyos nemzeti bűnünkre, a holokausztra. Ma, 2013. november 25-én is a vezető hír, hogy a magyar diplomácia ismét hitet tesz a zsidók mellett Izraelben. Tegye, ugyanis valóban kegyetlen dolog egy népet kiirtani, mert ugye mi itt most állítólag hatmillió áldozatról beszélünk.

Igen, valóban 6 és tízmillió közé teszik az 1932-33-as ukrajnai területen elkövetett népirtás halálos áldozatainak a számát. Kérdés, ezt a tényt miért nem sulykolják a világba, hogy ennyi embert előre megfontoltan hagytak éhen halni? Mindig csak „egy bizonyos hatmillió”számít? Arról nem is beszélve, hogy a „dicsőséges” Szovjetunióban 1920-1922, 1932-1933 és 1946-1947 környékén szintén hatalmas éhínség vágott rendet. És ők hány millióan voltak? A tisztánlátás miatt: az ukrán területen 3-3,5, az orosz terülten 2-2,5, míg a kazah területen az óvatos becslések is 1,5 millió áldozatról beszélnek. A valós adatokat soha nem tudjuk meg, hiszen a politikusok és különböző érdekcsoportok az egyik számot nagyobbítani, a másikat kisebbíteni szeretnék!

Nézzük kik voltak ennek a dicső tettnek a kivitelezői.

1920-ban Szovjet-Oroszország kormánya a következőképpen nézett ki:

Komisszárok tanácsa

tag

ebből zsidó

Hadügy

43

33

Külügy

16

13

Pénzügy

30

24

Igazságügy

21

20

Belügy

53

42

Szociális segítség

6

6

Munkaügy

8

7

Területi komisszárok

23

21

Újságírók

41

41

 

És a vezetők?

Vlagyimir Iljics Uljanov (LENIN- apja:Ilja Nyikolajevics Uljanov, anyja:Marija Alekszandrovna Blank), Joszf Visszarionovics Dzsugasvili (SZTÁLIN-apja zsidó), Lev Boriszovics Kamenyev (Lev Rosenfeld), Genrich Grigorjevics Jagoda (Jehuda Hirsch), Grigorij Jefszefevics Zinojev (anyja : Hirsch-Apfelbaum), Lazar Mojszejev Kaganovics, Vjacseszláv Mihajlovics Molotov (felesége  zsidó). A fenti „urak” kivétel nélkül a „kiválasztott” néphez kötődtek valamilyen formában.

Nos, történetileg bizonyított, hogy az 1932-33-as genocídium, (holodomor) levezénylői Molotov és Kaganovics voltak. A kérdés az, hogy miután Molotov 1986-ban, Kaganovics 1991-ben halt meg, őket miért nem kezdte el üldözni a Simon Wiesenthal központ? Csak az elpusztított zsidók számítanak a tolerancia népének? Legalább annyi kijárna ennyi szándékosan meggyilkolt ember még élő hozzátartozójának, népének, hogy a világ jelenlegi zsidó vezetői azt mondják : bocsánat, igen ezt a mi fajtársaink tették !

Végezetül :

Richard Nixon elnök mondása 1971-ben, ahogy följegyezte a Fehér Ház hangszalagja és ahogy a Nemzeti Levéltár elrakta 1999-ben. Whittaker Chambers és Alger Hiss-re hivatkozik. (Forrás: N.Y. Times, 1999 október 7 és Newsweek, 1999 október 18, 30.oldal)

"Jogos azt a nagyszámú zsidót kritizálni, akik, különösen a bolsevik forradalom utáni első évtizedekben együttműködtek a szovjet kormánnyal más népek üldözésében."

Csemő, 2013. november 27.

Szondy István

 

                       csemoi_jobbik_logo.jpg

 

 

 Megjelent a 2013 évi második

 

                                 FUTÓHOMOK

futohomok_junius_1..pngfutohomok_junius_2..pngfutohomok_junius_3..pngfutohomok_junius_4..png

 

 

1500 példányban kiadja a Jobbik Csemői Szervezete 

 

 

    Megjelent az idei első

                                  FUTÓHOMOK        

 

„Vannak, kiknek szemét a hazugság nem bántja,

és sok van az, ki meredt szemmel nézi, mégse látja.”

 

Idegen érdekeket szolgál ki a jegybank nemzeti érdekek helyett, ráadásul ez törvényileg is meg van határozva - mondta el Volner János keddi parlamenti felszólalásában.

Volner János rámutatott, hogy felerősödtek a jegybank függetlenségért aggódó hangok, viszont a függetlenség nem más, mint a törvényben is meghatározott kitétel, hogy a MNB senkitől nem fogadhat el utasítást, csak az Európai Központi Banktól. “Tehát van egy jegybankunk, ami a nemzeti érdekektől függetlenül működik” - mutatott rá a képviselő.

Volner János elmondta, hogy nincs helye félrebeszélésnek, hiszen már 1848-ban is követelték, hogy legyen független nemzeti bank, mára viszont az EU meglehetősen szűkre szabja a szuverenitást. Olyan bankunk van - folytatta -, ami a gazdag nyugat-európai államok érdekei alá rendeli a magyar érdekeket, miközben rátelepedett egy nemzetközi monetáris politika. 

Feltette a kérdést, hogy hova tűnt a rendszerváltás idején még meglévő aranytartalék, valamint miért volt olyan magas az alapkamat, ami csak a külföldi befektetőknek jó, az országnak nem. Volner János elmondta, hogy érdemi építés, munkahelyteremtés nem volt, csupán a pénzt szivattyúzták ki az országból. 

Meg kell változtatni ezt az állapotot, és el kell érni, hogy a jegybank valódi magyar érdekeket szolgáljon, ne gazdag nyugati befektetőkét - szögezte le a Jobbik képviselője.

Volner János /Jobbik/

 

A Jobbik a második erő Monoron is, ahol a szavazatok 29 százalékával, sikerült tönkreverni az MSZP-DK közös jelöltjét.

Lemondás miatt időközi önkormányzati képviselő-választás tartottak Monor 1-es számú egyéni választókerületében vasárnap. A kerület korábbi képviselője, Husz Enikő Judit (Fidesz-KDNP) január 31-i hatállyal lemondott tisztségéről.

A megüresedett posztért hárman versengtek: Balogh Imre Ferenc (Fidesz), Bokros Tibor (Jobbik) és Mikla László (MSZP-DK).

A több mint 18 ezer lakosú Monor érintett választókerületének két szavazókörében 1777 választópolgárt vártak az urnákhoz. Az Alfahír információi szerint a választásra jogosult helyi polgárok közül 379-en szavaztak (Fidesz – 212 szavazat, Jobbik – 110 szavazat, MSZP-DK – 57 szavazat). A választást Balogh Imre Ferenc (Fidesz) nyerte, a Jobbik már Monoron is a második erő, Bokros Tibor, a Jobbik jelöltje majdnem kétszer annyi szavazatot szerzett, mint az MSZP-DK közös jelöltje, Mikla László. A Bokros Tibor által elért 29 százalék a párt 2010-es eredményénél 11 százalékkal magasabb.

Szabó Gábor, a Jobbik pártigazgatója közleményében azt írta: az időközi önkormányzati választások két héttel ezelőtti dunakeszi eredménye után a monori siker is bizonyítja, a Jobbik immár nem csak Kelet-, hanem Közép-Magyarországon is második erővé vált, így a Fidesz első számú kihívójává léphet elő a közeljövőben.

Szabó Gábor arra hívta fel a figyelmet az eredmény kapcsán, hogy a magyar választók a belső harcok által megtépázott, külföldi érdekeket képviselő MSZP–DK-páros helyett a kétszer annyi szavazatot elérő, valódi alternatívát kínáló nemzeti erőt, a Jobbikot emelték a legerősebb ellenzéki párttá.

A Jobbik pártigazgatója szerint a 2014-es év sorsfordító lesz Magyarország életében. Közleményében úgy fogalmaz: „A választók jövőre egy kormányzásra való felkészültségét bizonyító és a magyar emberek bizalmát egyre inkább élvező Jobbik nemzetmentő programját választhatják.”

alfahir.hu

 

A helyi bábszínház avagy személyi kultusz Csemői módra

 

Időnként ellátogatok a helyi Képviselő-testület nyilvános üléseire. Nem mondhatom, hogy szórakoztató elfoglaltság, de mindenképpen hasznos. Hasznos főképpen azért, mert több esetben előfordult már, hogy azok a hangfelvételek, amelyek kivonata alapján a település honlapjára felkerülnek a jegyzőkönyvek, sajnálatos módon nem is léteznek. (Hogy a jegyzőkönyvek ezen felvételek alapján születnek, olvasható a Csemői Hírmondó 2013. márciusi számának előlapján.)

Nos, ezek a testületi ülések rendkívül siralmasan zajlanak. Középen ott ül a polgármester, aki mindenről megmondja a „frankót” és természetesen mindenki, mindenben egyetért vele. Van, aki azért mert elvtársa, van aki, azért mert képtelen szembehelyezkedni vele. Kivételként kell említenem Gáspár Jánost, akire „gyilkos” tekintetek szegeződnek minden egyes megszólaláskor.

Így aztán ki is alakult két markáns frakció. Az egyik a „független” kormánykoalíció. Ebben az MSZP- től a függetleneken keresztül a FIDESZ-ig mindenki felsorakozott, a nép bölcs vezére mögé. Ellenzékként pedig Gáspár János egyszemélyes Jobbik frakciója.

Kétségbe ejtő, ez az összetételében főként „független” képviselőkből álló testület, mely a legtöbb jóindulattal is csak független baloldalnak nevezhető.

Szándékaim szerint jelen írás gondolatébresztő a Tisztelt Olvasó felé, szubjektív véleménynyilvánításom eszköze, gondolatok, melyek akkor fogalmazódnak meg bennem amikor ezeken a nyilvános üléseken részt veszek. Hívom, várom tehát a T. Olvasót, hogy tapasztalják meg ezeknek a Képviselő-testületi üléseknek a „hangulatát” és tapasztalataikat osszák meg egymással.

 

matrai_z._2..jpg Mátrai Zoltán

 

 

Ami a Csemői Hírmondóból kimarad

 

A 2013.02.19.-i testületi ülésén, a Jobbik képviselője kezdeményezte a székely zászló kitűzését a Polgármesteri hivatalra, valamint lakossági fórum céljára a községháza egyik termét szerette volna kibérelni.

Itt aztán kommunista módra, rögtön kitört a hiszti. A polgármester saját tudatlanságáról és jellemtelenségéről tett tanúbizonyságot, jegyzőkönyvbe rögzítve. Összevissza beszélt és hazudozott, a testület többi tagja, pedig, mint hű vazallusok, ugyanazt fújták, amit a „bölcs” vezér prédikált. Ennek megfelelően 6:1 arányban, Gáspár János előterjesztését leszavazták.

Az alábbiakban a jegyzőkönyvből származó idézetekkel villantom fel a testület véleményét, valamint leírom a Jobbik helyi szervezetének álláspontját.

A vezér: „Nem tudja elképzelni, hogy milyen alapon és jogon lehet beavatkozni egy ország belügyeibe.”  Ennek a hazátlannak a véleménye szerint a Székely nép Románia kizárólagos belügye.

„ A Romániában zajló dolgok az ottani pártok, az országgyűlés, a kormány joga és felelőssége.” Igazi diktatórikus hozzáállás. Aki hatalmon van, annak mindent lehet. Valahonnan ismerős ez a kommunista retorika.

„ A székely zászló kitűzésével nem a jó szomszédi kapcsolatok megőrzésére törekszenek.” Bezzeg a figyelmes románok, Románia szerte magyar zászlókat égetnek, Őt ez nem érdekli.

„Nem értett egyet a rovásírásos helyiségjelző tábla kihelyezésével sem, mert Csemőben senki nem tudja elolvasni, nem a mai ember szemének való” Figyelemreméltó a közízlés formálására tett ilyen irányú igyekezete. De zagyvaság, semmi köze az előterjesztéshez.

„A magyar történelem során használt rengeteg zászló közül a Jobbik ahhoz ragaszkodik, amelynek égisze alatt magyar emberek ezreit irtották ki, lehetőségük lett volna más zászlót választani.” Ez már teljesen összefüggéstelen, nem idetartozó, ráadásul nem is igaz. A jobbik zászlaja a 48-asnak nevezett, valójában az 1820-as években megjelenő farkasfogas zászlónak az alapjára építkezik.

A továbbiakban önálló elképzelések hiányában, Illyésné Bodor Erzsébet, Dr. Lakatosné Bakonyi Magdolna és Turcsán István képviselők „véleménye szerint nem kell beavatkozni más ország ügyeibe.” A szellem szárnyalásáról tettek szert képviselőink.

Huszár Sándor véleménye szerint „az egész felhajtás a jövő évi választásoknak szól” Nagyon sajnálom alpolgármester Urat, hogy el sem tudja képzelni az összetartozásnak azt az érzését, amit a kommunista internacionálé során nem tapasztalhatott. Ő nyilván nem olvasta Szabó Dezső szavait: „Minden Magyar felelős, minden Magyarért.”

A fenti sok „böszmeség” csúcsaként még két hazugságot sikerült jegyzőkönyvezni a polgármester szájából. Egyrészt visszautasította Gáspár János kérelmét a terembérletre vonatkozólag, mi szerint: „Bartha Alajosné polgármester elmondja, hogy volt egy olyan döntés, mely szerint a választási időszakon kívül a pártok nem vehetik igénybe a községháza termeit a rendezvényeikhez még bérleti díj fejében sem.” Nos, ilyen döntést nem tudott mutatni a jegyző. Másrészt azt állította, hogy a Jobbik úgy tartott rendezvényt a főtéren, hogy nem kért arra engedélyt. Ezen állítása ugyancsak hazug-rágalom, mert rendezvényeinket minden esetben bejelentjük a hatóságoknak. (A kérdéses rendezvényről szóló rendőrségi és a jegyzőnek tett bejelentésünk másolati példányát eljuttattuk a polgármesterhez.)

Mivel a márciusi testületi ülésen betegségre hivatkozva nem jelent meg a polgármester (Előtte majd az azt követő munkanapon már dolgozott.), a székely zászlóval kapcsolatos indítványunkat pedig fel sem olvasták, így az alábbiakban tesszük közzé álláspontunkat a székelyzászló ügyében:

 

Tiltakozunk az alpolgármester 2013.02.19.-i sértő megnyilvánulása ellen, hogy a székely zászló ügy „Felhajtás a jövő évi választásoknak szól” Ezt határozottan visszautasítjuk. A székelyzászló ügye nem kampány, és nem Románia kizárólagos belügye, hanem egy olyan nemzetközi közügy, amely mindkét ország közös ügye.

Nem tudjuk elfogadni a Polgármester azon álláspontja, mely szerint: „A székely zászló kitűzésével nem a jó szomszédi kapcsolatok megőrzésére törekszenek”. Olyan gyáva hozzáállás ez, amelyről az utóbbi 22 évben bebizonyosodott, hogy zsákutca. Az elmúlt években mindenben partnerként kezeltük, támogattuk a területünkön létrejött utódállamokat. Hozzásegítettük őket az uniós csatlakozáshoz, mégis egyre nyíltabban és agresszívabban támadják a magyarságot. Nem kívánjuk csupán egyetlen példával illusztrálni az ő jószomszédi kapcsolatokra való törekvésüket, és a mi hozzáállásunkat: Sólyom László köztársasági elnököt nem engedték belépni Szlovákia területére, ezzel még az uniós jogi normákat is megsértve, valamint nem kapott leszállási engedélyt Románia területére sem. Ezért a Magyar kormány a jószomszédi kapcsolatok reményében még csak nem is tiltakozott. Mit kaptuk cserébe: Szlovák nyelvtörvényt, vagy a Magyar állampolgárságot felvevő felvidéki magyarok teljes jogfosztottságát, Romániában a Magyar zászló nyilvános elégetését. Hát ez a jutalma a gyáva hozzáállásnak!

Indítványozzuk, hogy a település Önkormányzata, az erdélyi és más külhoni magyarsággal való szolidaritás jeleként, tűzze ki a székely zászlót a Polgármesteri hivatal épületére.

Ezt lehetne indokolni azzal, hogy már az Országház homlokzatára és számos Polgármesteri hivatalra kitűzték a székely zászlót, de méltatlan és kicsinyes is erre hivatkozni. Itt sokkal többről van szó. Arról, hogy a világ bármely táján élő magyar, nyíltan vállalhassa magyarságát. Egy Magyart sem érhet azért jogsérelem, mert ő magyar. A Felvidéktől a Délvidékig érik atrocitások magyar nemzettestvéreinket, csupán azért mert magyarok. Ezt el kell fogadni a képviselő testület minden tagjának, hogy nem lehet sem Románia, sem Szlovákia, sem bármely más ország kizárólagos belügye.

A képviselői indítvány 6:1 arányú elutasításának, külön szégyenfoltja, hogy a FIDESZ-KDNP soraiból bejutott Dr. Lakatosné Bakonyi Magdolna is úgy érzi, nem tartozik ránk, a határon túli Magyarság sorsa. Nyilván, amikor a FIDESZ-KDNP kormány magyar állampolgárságot adott a külhoni magyaroknak, fontolgatta az átlépést az MSZP-be.  

 

matrai_z._2..jpgMátrai Zoltán

 

Tisztelt, Puskel István!

 

Ön a Csemői Hírmondó 2013. februári számában megjelent „Csemői Polgárőrség” című cikkében kétségbe vonta állításom igazságtartalmát, és ugyan ezen újság hasábjain történő nyilvános elnézést kérésre szólított fel.

Sajnálatos módon a Csemői Hírmondóban megjelentetni kívánt válaszomat, az újság cenzora, Bartha Alajosné polgármester (Szokása az én megjelenésemet cenzorálni.) kihúzta, így az nem jelenhetett meg.

Mindemellett, ezúton tájékoztatom, hogy számomra, képviselőként fontos az, hogy a problémákkal hozzám forduló lakosokat ne hozzam olyan helyzetbe, amit ők nem akarnak. Mivel megítélésem szerint ebben az ügyben egyáltalán nem az a fontos, hogy kitől származik az információ, így kérem, fogadja el tőlem, hogy ezt nem oszthatom meg Önnel. Ebből eredően azonban a közöttünk kialakult vita folytatása értelmetlen, és nem is kívánok a továbbiakban foglalkozni vele.

 

gaspar_jani_8559.jpgGáspár János, önkormányzati képviselő

 

 

Lobogjon-e a székelyzászló Csemőben ?

 

                            

Hiába volt a nagy rendszerváltás, a kommunizmus szelleme még él az agyakban és a szívekben.  Ez a mentalitás sajnos gyakran visszaköszön politikusaink és vezetőink cselekedeteiben. Eszméik párosulva a liberális gondolkodással, tönkretettek sok mindent, ami magyar. Eltűnt a nemzet tudat, a nemzeti összetartás ami jellemző volt a magyarokra, megtagadja népünk történelmi múltját, pedig tudjuk , hogy az a nemzet amely elveszti gyökereit, halálra van ítélve.

Ezért lepett meg a Csemői önkormányzat azon döntése, ami nem támogatta a Székely autonóm törekvéseket, és a zászló kitűzéséhez nem járult hozzá.

Az erre tett javaslatot 6:1 arányban leszavazta a testület, annak ellenére, hogy a magyar kormány ezzel kapcsolatos határozott fellépését követően pozitív nemzetközi visszhangot váltott ki és az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója is elfogadhatatlannak nevezte a székely zászló tiltását.

 A Csemői önkormányzat testülete többségi szavazással mégis ellenezte a zászló kitűzését, pedig településünk vezetőinek kötelessége lenne a magyarság gyökereinek gondozása.                                 

 Egy kis történelmi áttekintés a székelységről :

A székely nép eredete sok vitát kavar, még a mai napig is, mind a tudósok, mind pedig maguk a székelyek között. A legismertebb monda szerint a székelyek annak a 3000 hunnak a leszármazottai, (HUNGARY) akik Attila halála után Csaba királyfi vezetésével, egy vereséget követően, Czigle-mezejére vonultak vissza. 

Anonymus  Gesta Hungaroruma szerint, a székelyek a magyarok bejövetelekor már jelen voltak a Kárpát-medencében, és csatlakozva hozzájuk részt vettek a honfoglalásban.  Árpád-házi királyaink idejében íródott összes magyar krónikában olvasható,  hogy a székelyek az Árpád fejedelem vezette magyarok előtt már Pannóniában éltek. 

1952-ben , szovjet nyomásra, a Román Népköztársaság létrehozta a Magyar Autonóm Tartományt (MAT). Ezt 1960-ban átszervezték, Sepsi- és Kézdiszéket Brassóhoz csatolták, a maradékot átnevezték Maros Magyar Autonóm Tartományra (MMAT) – ezt pontosan 45 éve, 1968-ban törülték el.

A székelyek önállóságát a kommunista Ceaucescu vezette rezsim törölte el, és ma, amikor az önrendelkezési jogaikért küzdenek vannak olyan „magyarok „ akik nem támogatják sőt egyszerűen lerománozzák az Erdélyben élő magyarokat. Amíg vannak olyan pártok és vezetőik, akik így gondolkodnak, addig  nem kell csodálkozni azon ha engedelmes katonáik hasonlóan cselekednek.

A székelyzászló ügyet nem szabad hagyni, amíg nem lesz igazság! Európa népei tudják, hogy a székely nép Erdélyben őshonos. Ősi, maga teremtette kultúrával, saját jogrenddel, írásbeliséggel ( rovással ) rendelkezve, évezreden át, védte, ha kellett fegyverrel és véráldozat árán is, szülőföldjét, közösségi fennmaradását és Magyarországot, tiszteletben tartva más népek jogait.

Európa ezt tudja!

Reméljük, hogy a Csemői döntéshozók is tiszteletben tarják ezt a jövőben, mert  a múltunkat, gyökereinket, a magyarság tudatot  nem szabad hagyni kiveszejteni senki által !

A parlamentre is kitűzték a székelyzászlót több település önkormányzatával együtt

 

                                                                 dsc_8483.jpgBenesch István

 

 

Ruhaosztás

a Jobbik Magyarországért Mozgalom Csemői Szervezete és a Végső Vár Alapítvány szervezésében!

 

Helyszín:

Csemő, Szent István út 51-es szám alatti

  Gáspár bolttal szembeni telken

 

Időpont:

2013.04.13. 10:00

 

 

 futohomok_2013._1..pngfutohomok_2013_2..pngfutohomok_2013_3..pngfutohomok_2013.4..png

 

 


Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK

1. Naposcsibe, napos gyöngyös eladó, csirke, házi csibe a vésztői keltetőből

► Üdvözlöm a Vésztői Baromfiudvar Családi Gazdaság oldalán, ajánlatunk: hagyományos háztáji fajták, farm fajtaváltozatok, vörös, sárga, tarka, kendermagos, kopasznyakú, tojó és vörös húshibrid naposcsibe rendelhető

csibekelteto.hupont.hu

LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).

HuPont hirdetési rendszer

1. Karácsonyi kaktusz (Schlumbergera)

► sokféle hasznos tudnivaló a karácsonyi kaktuszokról,szaporításukról, szép fotók a virágokról, sok segítség a gondozáshoz.

karacsonyikaktusz.hupont.hu

2. + Dr. Nem Doktor +

► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...

dr-nem-doktor.hupont.hu

3. GLUTÉNMENTES ÖVEZET

► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?

glutenmentesreceptek.hupont.hu

4. ~Csajsziknak~

► Sziasztok! Ez az oldi igazi csajszis oldal! Itt mindent megtudhatsz! Sztárok, szépségtippek vagy csak egy kis szórakozás! Jó nézegetést! A szerki :3 Néhány részt magazinokból lestem el, mert nem volt ötletem :P meg hogy tippeket nézz

csajszik-oldala-love-it.hupont.hu

5. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.

► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."

mindigvantovabb.hupont.hu

6. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából

► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek

nevnapikoszontok.hupont.hu

7. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!

► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.

kerites.hupont.hu

8. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!

► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.

angol-nyelvkonyv.hupont.hu

9. MINDEN AMI FINOM:)))

► Ételek, édes sütemények, sós sütik.

mindmegeszem.hupont.hu

10. Vörösrózsa álmai Versek,gondolatok,természet

► Ez egy szerény,de szeretettel írt oldal

vorosrozsaalma.hupont.hu

11. HÁRMASHATÁRHEGYI SPORTREPÜLÉSÉRT ALAPÍTVÁNY

► A sportrepülők és egyesületeik érdekvédelmi szervezete. Közhasznú szervezet. Alapítva 1990-ben.

harmashatarhegy.hupont.hu

12. Vertikális és Horizontális Szélturbinák Katalógusa

► Vertikális és Horizontális szélturbinák szines Katalógusa a nagyvilágból. Redaktion: Peter Borsanyi VAWT-Techniker >>> Savonius-Balaton HUNGARY 2008 - 2019

savonius-balaton.hupont.hu

13. **Sziszi OldalaƸ̵̡Ӝ̵̨̄Ʒ*ami mindennel fogizik

► mindennel!AZ OLDAL MÉG SZERKESZTÉS ALATT ÁLL!!!!Ƹ̵̡Ӝ̵̨̄Ʒ( a másik két oldalunk:selcsi-fan.mindenkilapja.hu,ls a másik meg:classschool.qwqw.hu,és ha olyan feliratú dolgot látsz akkor ne hidd azt hogy loptam,mert én csináltam azokat is!!!

mindenfelestar.hupont.hu

14. Megbízható ELMÜ regisztrált villanyszerelő Budapesten

► GYORSVILLANY 06 70 545-0911 - ELMÜ villanyszerelő gyorsszolgálat, villanyszerelés Budapesten és Pest megyében

villanyszerelobudapesten.hupont.hu

15. ♥♥♥horse♥♥♥

► zene állatok gitár vicc stb.

regina.hupont.hu

16. Balos

► Baloldali értékeket képviselö honlap

balos.hupont.hu

17. Hódmezővásárhely női kézilabdázásának története a kezdetektől napjainkig

► Ezen Internet-es hozzáféréssel szeretnénk mindenki számára megteremteni annak lehetőségét, hogy az általunk összegyűjtött, és megjelentetett, valamint az azóta eltelt időszak adataihoz is hozzá tudjon férni.

hmvkezitortenet.hupont.hu

18. PALOTÁS Számítástechnikai és Területrendezési Betéti Társaság

► A társaság fő tevékenysége: megyei területrendezési terv készítése, módosítása, települések településrendezési tervének, valamint módosításának készítése, telepítési tanulmányterv, beépítési terv és javaslat készítése, továbbá szoftverfejlesztés.

palotasbt.hupont.hu

19. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....

► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..

alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu

20. Érd info

► Minden információt ÉRDről az ÉRDi polgároknak és az ÉRDeklődőknek.

erd.hupont.hu

21. BoTi Műszaki Üzletház Jánkmajtis // Vendégház // Sátras kölcsönző

► Egy igazi szatócs bolt, ahol a lehetetlent azonnal megoldjuk, a csodára egy picit várni kell. Családi vállalkozás 1996 óta.

botijank.hupont.hu

22. A MILOTAI TISZAVIRÁG HORGÁSZEGYESÜLET HIVATALOS HONLAPJA

► Honlapunk a Milotai Tiszavirág Horgászegyesület életéről, kapitális fogásokról szól több, mint 100 oldalon keresztül, melyet az aktuális eseményekkel, fogásokkal folyamatosan bővítünk

mlotahorg.hupont.hu

23. Gyöngyhimnusz

► Hollósy Tóth Klára honlapja - Versek, műfordítások, gondolatok

gyongymosoly.hupont.hu

24. Hács története

► Író - szerkesztő: Kubik György

hacstortenete.hupont.hu

25. Víz- gáz- fűtésszerelés Budapesten, fűtéskorszerűsítés!

► FŰTÉSKORSZERŰSÍTÉS kondenzációs gázkazán telepítésével, kéménybéleléssel, engedélyeztetéssel. Családi ház, lakás, iroda épületgépészeti tervezése, szerelése!

cirkomester.hupont.hu

26. MAGYAR Locsolótömlő, ipari tömlő, öntözés, kert, otthon

► locsolótömlő, kerti tömlő, szivattyútömlő, szívótömlő, tömlővég, tömlőösszekötő, tömlőcsatlakozó, szivattyú, gyorscsatlakozó, 1"-os gyorscsatlakozós rendszer, bilincs, szórófej, takaróponyva, szerelvény, Weekend Master, Master Extra, Master Plus, ATS

locsolotomlo.hupont.hu

27. Lámpa alkatrész,üvegbura,lámpabura,paraszt bura,csilláralkatrész,csillár

► Petróleum lámpa alkatrész,üvegbura lámpabura.Elérhetőség:0620/416-1273,E-mail:uvegbura28@gmail.com

lampaalkatreszek.hupont.hu

28. ♥Aki szereti Eric Saade-ét annak itt a helye ♥

► Ez egy Eric Saade oldal? Igen jó helyen jársz néz körül és Töltsd velünk az az vele az időt :DD <3

ericsaade.hupont.hu

29. BABAGYŰJTEMÉNY

► Gazdag Katalin népviseleti és nemzetközi babagyűjteménye - Doll Collection

babagyujtemeny.hupont.hu

30. Sziasztok ez a Miley És Hannah rajongó klubom nézétek remélem tetszeni fog

► még fejlesztés alatt van a honlapom mert most keztem el csinálni de azért nézzetek körül :)

hannahmiley-fan.hupont.hu

31. Justin Bieber <3

► Ez az oldal egy kis betekintés Justin Bieber életébe.

love-justinbieber.hupont.hu

32. tuti receptek

► Házisüteményektől a sós süteményeken, desszerteken át a fagylaltokig. A receptek feltöltés alatt

konyvesrecepteket.hupont.hu

33. Karcagi Kunlovarda - Lovas programok - Vendéglátás - Pihenés

► Lovas programok, lovasoktatás, lovaskocsikázás, relaxációs lovaglás, csikós bemutató hangulatos családi környezetben

kunlovarda.hupont.hu

34. divat és smink

► Itt olvashatsz smink tippekről és divat tippekről

divat-smink.hupont.hu

35. Úton Krisztussal

► Közel van az idő, amikor mindenki meglátja Krisztust és elkerülhetetlenné válik a szembesülés az Igazsággal. Ez a honlap azt a célt szolgálja, hogy minél többen lássák meg, hogy nincs más út a teljes élethez, mint Krisztussal egy úton járni.

irgalom.hupont.hu

36. Lindyke oldala

► Maradj ember, Őszinte tiszta fejjel, Tanulj meg élni, Adni is, nem csak kérni, Így leszel halhatatlan. Road

lyndy.hupont.hu

37. MAITE PERRONI ÉS SHERLYN GONZÁLEZ!!!

► Szia!!Ez az oldal sok mindennel foglalkozik Pl.:Sorozatok, sztárok,hírek,és még sok mindennel,de ha már itt jársz akkor nézz körül !!.Remélem tetszeni fog!

maiteperroni-sherlyn.hupont.hu

38. A Disney Csatorna sztárjai

► Ez a honlap azoknak lett létrehozva,akik szeretik a Disney Csatorna sztárjait:Selena Gomezt,Miley Cyrus-t,A H2O-ból Emma Cleo és Rikki kalandjait...stb.Nézz körül,hátha találsz valami érdekeset!!

pvivi.hupont.hu

39. Biztonsági autósgyerekülés és etetőszék huzat készítése

► Gyerekülés és etetőszék huzatok.Maxi-cosi,Römer ,Concord,jané... Továbbá eladó komplett ülések és gyermek felszerelések...

gyerekuleshuzatkeszite.hupont.hu

40. Éder-Ház Kft

► Új építésű,tehermentes,családi házak,fizetés könnyítéssel, magas műszaki tartalommal eladók.Az összes mindenkori kedvezmény igénybe vehető a Kft tulajdonában lévő házakra.

ederhazkft.hupont.hu

41. Flames Mánia - Calgary Flames magyar rajongói oldal

► Mess with the best - Burn like the rest...

flames-mania.hupont.hu

42. ANTENNABOLT-WEBÁRUHÁZ A BP 1174.BOCSKAI U 29.

► TEL:0612570573,+36309847295 MINDIGTV,FÖLDI ANTENNA, MŰHOLDVEVŐ,KAMION ANTENNABOLT.

sat.hupont.hu

43. Szent Rita aki a legnehezebb helyzetekben is segít..

► Az ima és a hit.. E két egység ami minden esetben és a legnehezebb helyzetekben is velünk van. Kedves Olvasó!Ne hidd, hogy "közhelyes" és nevetséges az amit e két szó hordoz. Nekem jelenleg nincs másom csak hitem. És tudom az ima segít.

szentrita.hupont.hu

44. Andi77 tuti tárkonyha

► Kipróbált, ismert, könnyen elkészíthető finomságok receptjeit gyüjtöttem össze

andi-tutireceptek.hupont.hu

45. michael jackson fan club

► Ez az olda a pop királyának michael jacksonak az emlékére készült ha rajongó vagy szivesen várlak mindíg!!!!!!!!!!

rebcsimichael.hupont.hu

46. KÜLSŐ - BELSŐ AJTÓKILINCSEK ÉS FOGANTYÚK AKCIÓS ÁRON MISKOLCON...

► Audi, BMW, Chevrolet, Citroen, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Isuzu, Iveco, Kia, Lancia, Mazda, Mercedes, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, Suzuki, Toyota, Volvo, VW minden, autótípushoz és márkához!!!

ajtokilincs-kulso-belso.hupont.hu

47. MaTi-CaR Alkatrész- Koreai és Japán autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon

► Gyári-, utángyártott Koreai és Japán alkatrészek elérhető áron Miskolcon! CHEVROLET/DAEWOO/HONDA/HYUNDAI/ISUZU/INFINTI/KIA/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/TOYOTA

japanautoalkatresz.hupont.hu

48. vicces képek és kodok és álatok.

► képek gyujtése gazda és álatok. Baranyi máté

matekajatek.hupont.hu

49. MOTORTARTÓ-, VÁLTÓTARTÓ BAK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon

► Motortartó bak és váltótartó bak Audi BMW Chevrolet Citroen Dacia Daewoo Fiat Ford Honda Hyundai Isuzu Iveco Kia Lanci Mazda Mercedes Mitsubishi Nissan Opel Peugeot Renault Saab Seat Skoda Suzuki Toyota Volvo VW minden autótípushoz és márkához!!!

motortarto-valtotartobak.hupont.hu

50. www.virtualzenemix.hu

► $^^Minden Ami Kell^^$

virtualzene.hupont.hu

51. Olvass! Hírek, Irodalom - Gyönyörködj: virágképek! Légy naprakész!

► Mottó: "Nincs kegyetlenebb zsarnokság, mint az, amelyik a törvények nevében, a jog színeiben cselekszik. Amely éppen azokkal az eszközökkel végez áldozataival, amelyek megmentésüket kellene, szolgálják."

olvass-nezz-lass.hupont.hu

52. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala

► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu

lezarasspecialista.hupont.hu

53. Házikedvencek, szórakozás, és minden ami jó

► Sok szertettel köszöntök minden kedves látogatót az oldalamon!!! Remélem mindenki talál az érdeklődésének megfelelő leírást.

szandra-hannah.hupont.hu

54. Új és használt robogó , motor kereskedés, bizományos értékesítés

► Aprilia, Benelli, Gilera, Keeway, Piaggio, Vespa márkakereskedés és garancia szakszerviz. Használt motor és robogó kereskedés Budapesten. Bizományos értékesítés. Gyári és utángyártott alkatrészek raktárról. Robogó tuning és teljesítménynövelés

keewayszerviz.hupont.hu

55. Ez is eladópont

► Tel.:+36 30 4941848 Elektronikus levél:53gyula19@freemail.hu

eziselado.hupont.hu

56. Sütemény Receptek Gyűjteménye!

► Sütemény receptek, Torta receptek, Muffin receptek!

sutnijo.hupont.hu

57. Elektromos kerékpárok legolcsóbban, garanciával. +36/70-701-8435

► E-bicikli, elektromos robogó, elektromos kerékpár, akkumulátor, garancia és folyamatos alkatrész utánpótlás.

elektromosbicikli.hupont.hu

58. MŰSZAKI HIBÁS AUTÓ FELVÁSÁRLÁS

► ÖREG AUTÓ FELVÁSÁRLÁS - RONCSAUTÓ ELSZÁLLÍTÁS

forglambolkivonas.hupont.hu

59. A HAZA NEM ELADÓ MOZGALOM PÁRT

► Győzni fogunk, mert olyan elképzelést képviselünk, amely egy közös céllá alakul át, ezért elpusztíthatatlan, valamint visszaadja az emberek önbecsülését, magabiztosságát és az önmegvalósítás reményét, társadalmi osztályoktól függetlenül. Kásler Árpád

ahazanemeladomozgalom.hupont.hu

60. Ez a WWE Fan Club honlapja

► Ha szereted a Pankrációt és Szeretnéd megtudni első kézből a legújabb híreket akkor ezt a helyet neked találták ki.

wwefanclub.hupont.hu

61. Naposcsibe, napos gyöngyös eladó, csirke, házi csibe a vésztői keltetőből

► Üdvözlöm a Vésztői Baromfiudvar Családi Gazdaság oldalán, ajánlatunk: hagyományos háztáji fajták, farm fajtaváltozatok, vörös, sárga, tarka, kendermagos, kopasznyakú, tojó és vörös húshibrid naposcsibe rendelhető

csibekelteto.hupont.hu

62. PRO-SPORT

► Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatás: 2011./XVI. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013.

pro-sport.hupont.hu

63. FRANCIA AUTÓALKATRÉSZEK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon....

► ÚJ, utángyártott Francia autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon. CITROEN ALKATRÉSZEK-DACIA ALKATRÉSZEK-PEUGEOT ALKATRÉSZEK-RENAULT ALKATRÉSZEK-FRANCIA autókhoz alkatrészek elérhető áron..

francia-auto-alkatreszek.hupont.hu

64. Miley-Selena blogja

► Ez az oldal csak Miley Cyrus/Selena Gomez-al foglalkozik és sok értékes dolgot fogsz itt megtalálni amit máshol kétlem...Ha te is igazi fan vagy akkor ez az oldal csak rád vár!!Ha megnézed hamar te is rájössz;)

miley-selena.hupont.hu

65. Cuki Állatok

► Ez a honlap cuki és kedves állatokról szól.Reméljük tetszeni fog nektek :)

pets-world.hupont.hu

66. Bútor restaurátor,műbútor asztalos,asztalos,egyedi konyhák,egyedi gardrobok

► Politúrozás, lakkozás, bútorrestaurálás,bútor felújítás,bútor restaurálás,egyedi konyhabútorok egyedi gardrobszekrények készítése,műbútor asztalos,

restaurator.hupont.hu

67. Nézz szét!!! Van itt minden,mint a búcsúban!

► Csak a Puffin lekvár ad erőt és mindent legyőző akaratot!!!

puffinlekvar.hupont.hu

68. MaTi-CaR Alkatrészek - AUTÓALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON...

► Új, utángyártott alkatrészek kedvező áron Miskolcon. AUDI, BMW, CITROEN, CHEVROET, DAEWOO, FIAT, FORD, HONDA, HYUNDAI, KIA, MAZDA, NISSAN, OPEL, PEUGEOT, RENAULT, SEAT, SKODA, VW alkatrészek! Szinte minden autóhoz alkatrészek elérhető áron..

maticar-alkatreszek.hupont.hu

69. MY BEERCOASTERS

► I only collect Belgian beer coasters. This site contains my double beercoasters that I would like to exchange for Belgian ones. If exchange is not possible, you can send a request to buy via fossielzoeker@gmail

bierviltjesmarc.hupont.hu

70. TEMATIKUS HITTAN

► Személyek, fogalmak gyakran előforduló tárgyak, szimbólumok gyűjteménye, melyeket a rejtvényeimből válogatok keresztény hitoktatók és tanítványaik részére.

tematikushittan.hupont.hu

71. kuti robi

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

robimusica.hupont.hu

72. Digitális eszközökkel támogatott matematikatanítás alsó tagozaton

► Gyakorlófeladatok matematika tanításhoz, felzárkóztatáshoz, tehetséggondozáshoz

digimatekalso.hupont.hu

73. NUMIZMATIKA a fémpénzek és bankjegyek képeivel

► A fémpénzek és a bankjegyek világa. The World of the Coins and the Banknotes.

numizmania.hupont.hu

74. Olcsó termőföld szállítás Budapest környékén

► Akár 1 m3, olcsó termőföld szállítás Budapesten és környékén 06 30 90 30 300!

termofoldszallitasa.hupont.hu

75. Angyali menedék

► Angyali vezetés a megfáradt és beteg lelkeknek

archangelgabriel.hupont.hu

 

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 17
Tegnapi: 21
Heti: 178
Havi: 17
Össz.: 88 736

Látogatottság növelés
Oldal: Futóhomok 2014. I.
A CSEMŐI JOBBIK a JOBBIK Csemőért - © 2008 - 2025 - csemoi-jobbik.hupont.hu

A HuPont.hu honlap ingyen regisztrálható, és sosem kell érte fizetni: Honlap Ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »